Varga Nikoletta
+36-70 779-3990

Thomas Sanglor – Álmodástan, tudatos álmodás

Thomas SanglorKözel 20 éve foglalkozom az alvás, álmodás témaköreivel. A Tudatos Álmodással pedig kamaszkorom óta. Emlékszem, amikor egészen fiatalon, az egyik éjjel spontán Tudatosultam az álmon belül. Akkoriban ez a történés igen nagy hatást fejtett ki rám. „Szerelmünk” pedig azóta is töretlen. A Tudatos Álmodás már 1975 óta tudományos tény, így ennek léte nem kérdés, hanem Ügy. A vele való foglalkozást, szélesebb körben való ismertetését természetes, időszerű küldetésemnek tartom!

Rendkívüli és kiemelkedően hasznos terület az alvás, és az álmodás is. Az alvás azért, mert a módosult tudatállapotba való jutásról szól, az álmodás pedig azért, mert különleges élményszerzés alvás közben. Így az Álmodástan egyszerre Szellemi, Lelki, és emberi oldalunkról szól, ezekre tesz utalást, Útmutatást, Hangsúlyt. Olyan Önismeretet biztosít számunkra a tudattalan/tudatalatti, ami méltó kiegészítése az életünknek. Olyannyira lényeges, hogy bizonyos információkat csak Álomúton kaphatunk meg. Ha nem figyelünk oda az alvás közben, álmok formájában kapott közlésekre, tudatosítás híján ezek nem tudnak a fejlődésünk, épülésünk szerves részeivé válni. Várakoznak és később újra próbálkoznak, ismételten igyekeznek hatni ránk.

Álmainkban tényeket kapunk, tényeket, amik rólunk szólnak, velünk kapcsolatosak. Így a tudatalattink egyfajta személyes tanácsadó szerepét tölti be az életünkben, s mivel közvetlen kapcsolatot akar tartani velünk, így jobban járunk, ha éber és tiszta tudattal fogadjuk nekünk „írt leveleit”.

Olyannyira lényeges ez a terület, hogy az álmodás képességét a természet, célzottan az anyaméhen belüli fejlődésünkhöz csatolja; így hívva fel a figyelmet erre a nélkülözhetetlen útra. Az álmodás tehát útvonal, életösztönző, de tükör is egyben. Tükör, amiben láthatjuk magunkat, hol akadtunk el, s milyen erényekkel rendelkezünk. Az álmoktól kaphatunk javaslatokat, tanácsokat, de ami a legfontosabb az egészben, hogy az Álmodás a legősibb Kapcsolattartási és – szimbólumait tekintve – közlési forma. Az Álmodástan rámutat arra, hogy Kik is vagyunk, ám mielőtt ezt megtenné, sok, tudatlanul felvett maszkra mutat rá, amiket felismernünk és letennünk kell…

A Tudatosság, mint életforma a pszichében születik meg, egyrészt úgy mint igény, majd pedig mint alkalmazásba vett módozat. A Valódi Tudatosság és a Valódi Spirituális Élet visz előre, ennek van értelme. Ezért ezt szem előtt tartva, az Útját mindenkinek személyre szabottá kell tennie. Egyik ilyen nagyszerű, személyre szabott Ágazat az Álmodástan. A segítségével előálló Ébredés abszolút az egyénhez igazodik, mert ezt a Természet adta életünk kiegészítéseként.

Az álmokkal való Tudatos foglalkozás két útvonalon is történhet, de ezek ötvözete is szép eredményeket produkál. Az egyik foglalkozási mód, amikor valaki kiébred az álmából és Tudatos megközelítéssel, törvények, előzetes tudás ismeretében fejtegeti azokat, analizál, elemzést készít, esetleg diagnózist állít fel. A másik útvonal, amikor valaki az álmán belül válik Tudatossá és direkt módon indít el változásokat, módosításokat az álmon belül. Kiébredés után pedig ennek az álommunkának érzi jótékony hatásait…

A Tudatos Álmodásról tudni kell: egyszerre biztosít Spirituális fejlődési Utat és Gyógyulást is. Hiszen a Psziché állapota az alapja mindennek. Az Álmodástan egy Út, Kapcsolat azzal a Lelki térrel, amire vágyunk, amit szeretnénk, amiről még a Biblia is említést tesz.

Ha Tudatosak vagyunk nappal és Tudatosak az álmainkban, akkor olyan korlátokat szüntethetünk meg, amelyektől nem láthattuk az életünket kereknek és egésznek… A Kettős Tudatosság (nappalban és éjjelben alkalmazott) nagyban meghatározza az egyén, de akár a kollektíva, a nemzet Erejét, látásmódját. A megvalósítható Kettős Tudatosság egy Természetes, „evolúciós” folyamat.

Ha többet szeretnél megtudni erről az Útról, csatlakozz az előadásokhoz, tábori foglalkozásokhoz, ahol szeretettel látunk. Mivel az Álmodástan valódi Célja az Ébredés, így egy Kiemelt Spirituális Útként értelmezendő, kezelendő. Az Álmodástan Útja, az Ébredés Útja!

„Az ember megfeledkezhet arról, hogy miért álmodik, de az álmok nem feledkeznek meg arról, hogy miért kell Ébresszenek bennünket.”

/Thomas Sanglor/

 

Elérhetőség:

thomas.sanglor@gmail.com

facebook: Őrzői Tudatosság az Éber Álmodásban

YouTube: Thomas Sanglor